Vár a család a pilisszentiváni bázison. Mindig jó együtt lenni, ők a hátországom, a legerősebb támaszaim. (Niki nem szereti ha fotózzák).

Szokásos 4:30-as ébredés, de végre vissza tudtam aludni. Valami ismét megváltozott, és nehezen indul a nap. A szombatokat (is) mindig imádtam Zsoltival tölteni. Bár ez már a második hétvége nélküle, valahogy olyan érzés, mintha az első lenne. Semmi sem olyan, mint korábban. A reggelihez sincs igazán kedvem, de annak ellenére, hogy tojásérzékeny vagyok, úgy döntöttem, a Tikók áldásos tojásaiból készítek valamit, vállalva a következményeket. Ő is biztosan tojást enne.

Összeszedem magam, és nekilátok a takarításnak, előveszem a meleg ruhákat az ágy alatti tárolódobozokból. Pillanatok alatt hatalmas felfordulást csinálok. Átválogatom az ő meleg ruháit is. A legtöbbet visszateszem a szekrénybe, csak néhány darabot selejtezek ki. Nem tudom, mikor leszek képes megválni tőlük.

Este Barbival mozizunk. A Boldogság ügynöke című filmet nézzük meg a Kinoban, ami biztosan jót fog tenni a lelkünknek. Itt egy kis ízelítő a filmből: https://www.youtube.com/watch?v=0ktT7pOKUTs 

Reggel úgy indulok, hogy a fülemben Makoto dübörög. Van a világ és én, ma reggel sem akarunk találkozni. Ez eltart 10-ig. A kollégák sem zökkentenek ki. Aztán csak kilépek ebből az állapotból. Ma fodrászhoz megyek, a két hónapja lefoglalt időpontra. Ott is együtt sírunk, mert kicsi a világ. A mellette dolgozó fodrász ismerte Zsoltit. Sétálok a körúton, nem sietek haza. A tyúkokról Zsolti gondoskodott, minden automatizálva van: az etetés, itatás, ki- és beengedés. Kiégett lélekkel sétálok, az új frizura is csak annyit jelent, hogy most két hónapig ezzel sincs gondom.

Megakad a szemem a Regiment játékbolt tábláján. Egy ismerősömé, akivel nagyon rég beszéltem. Nem gondolkodom, bekanyarodok az udvarba azzal a gondolattal, hogy ha van lendkerekes felhúzható bohóc, akkor veszek egyet. Belépek, odalép és szó nélkül magához ölel. Nem tudom, mennyi idő telik el, de csak állunk és sztorizunk. Bohóc nem volt, de valahogy nem is az kellett...

Egy napja nem voltam itthon. Első utam a tyúkokhoz vezet. Este mindig kiengedem őket az udvarra. Ma három tojás volt. Zsolti! Tojik már valamelyik kicsi is. Ezen el is sírom magam. Annyira várta, hogy tojjanak. Iszom egy sört, majd megeszem a szomszédból kapott császárhúst krumplival. Aliz mondta, hogy majd megmikrózod... azt nem is mondtam neki, hogy nincs is mikrónk. Helló hétvége! Vártalak, de minek.

Ma van a névnapom. Annyira remélem, hogy elmarad a köszöntés dömping. Idén nem tartom. Azért viszek be almáspitét és fügét. De azt csak úgy, anyu sütötte. Szegény anyukámat sem köszöntöttem fel. Nagyjából ma elvagyok a munkával, azt hiszem, kezdek visszazökkenni. Bár mindent legalább két körben tudok csak elintézni. Jelenleg egy agysejtem képes a régi pörgős életem motorját pöckölgetni. Beszélek Péterrel, a kecskés szomszéddal is. Érdekes, amit mond. Hát nem nézett ki jól az utóbbi időben, majd hozzáteszi, hogy mondjuk nem sokat tudok rólatok. Igazából Zsoltit sem ismertem. Mondjuk ti sem engem. Annyit tudunk egymásról, hogy nektek tyúkjaitok vannak, nekem meg kecskéim. 😊 Jót röhögünk! Majd megnézem a két éve épülő házát. Azt még hozzáteszi, hogy örül, hogy nem akarok egyelőre elköltözni. Szereti, hogy mi vagyunk a bozótszomszédai. Megnyugtatom, hogy a bozót marad.

Ma már nem megyek feketében. A fekete most a leghivalkodóbb szín, amit viselhetnék. Nem szeretném, hogy tudják, nem szeretném, hogy sajnáljanak, és azt sem, hogy újra feltegyék a kérdést, mi történt. Olyan érzésem van, hogy ebben a rettentő gyászidőszakban is elvárják tőlem, hogy úgy viselkedjek, ahogy azt elvárják. Ha megkérdezik, mélyen a szemembe néznek, hogy meggyőződjenek róla, tényleg nagyon fáj-e nekem. Ha sírok, azért néznek, ha nem sírok, akkor elvárják. Lehet, hogy én vagyok most túl érzékeny, de az emberek furcsán reagálnak. A legmegterhelőbb, hogy azt gondolják, ha részletesen elmesélik a saját hozzátartozójuk halálát és azt, amin keresztülmentek, akkor az nekem megnyugvást nyújt. Nagy tévedés! Nem értik, hogy a saját fájdalmamat is alig tudom feldolgozni, miért gondolják, hogy az övékben is osztozni szeretnék? Micsoda furcsa reakció ez? Megfogadom, hogy én ezt soha nem fogom csinálni.

Ma nagyon összetörtem. Eltelt egy hét egy furcsa lebegésben. Most először csak úgy történtek a dolgok, nem is próbáltam irányítani. Egyik napról a másikra léteztem. Ma léptem ki az „életbe”. Vonattal mentem dolgozni, gondoltam, jó lesz, ha visszaáll a régi kis napirendem. Ahogy felszálltam, sikerült behuppannom egy nagyon kiegyensúlyozott, szerelmes fiatal párral szemben. Rég láttam ennyire gyengéd összepillantásokat és finom érintéseket. Azt sem tudtam, hova nézzek, csak ültem ott könnybe lábadt szemekkel.

Beértem. Egész jól ráhangolódtam a munkára. Majd megjelent Hédike, akire még ebben a nyomorúságosan nehéz helyzetben is sokat gondoltam. Jött szótlanul, majd a nyakamat szorosan átkarolva zokogott. Én meg az övébe. Nagyon izgulok érte is. Még egy ilyen tiszta lelkű napsugarat, mint ő, nem sokat ismerhettem meg.

Hazafelé a főnökével chatelek. Most a metrón potyognak a könnyeim. Aztán dühös is vagyok és tehetetlen, majd megint nem akarom felfogni, hogy mi történt…ez nem történhetett velünk.

9:00-kor találkozunk a patológián. Megint megyünk arra a helyre, ami a kórház területén egy eldugott sarokban található. Oldalában asztalos műhely. Egy furcsa rácsos ajtó, amire Csuja Imre arcképe Csoki szerepéből van kirögzítve. Azzal a kaján vigyorral az arcán. Na, azért az vicces. Rimánkodom magamban, hogy ne legyen nyitva a kicsempézett raktárszerű helyiség, ahova a temetkezési vállalkozók tolatnak be a furgonjaikkal. Nincs szerencsém… dömping van. Mindent áthat az a megmagyarázhatatlan keserédes szag. Elfog az érzés, Cupit innen minél hamarabb ki kell szabadítani. Egyszerűen nem maradhat itt tovább. Üvölteni tudnék. Az a helyiség, ahol várakozunk, a gyerekkorom fürdőszobájának padlóját idézi, csak itt barna-fehér kockacsempével burkolták a kék-fehér helyett. Gyülekeznek a megtört, szomorú hozzátartozók. Közben halljuk, hogy dobálják a „tepsiket”.

Bejutunk. Egy nagyon kedves férfi fogad, kezet nyújt. De minden nehezen kerekített betűjét figyelem, látom, hogy még itt is résen kell legyek, mert el fogja írni. A szakmai vélemény sem tárt fel egyéb információt, mint amit tudtunk. Heveny tüdőgyulladás áll rajta. Ami furcsa, mert azt mondták, hogy meggyógyult a tüdőgyulladásból. De Ibi nénivel egymásra nézünk, nem firtatjuk. Nem kell magyarázat, menni akarunk innen. Szintén egy nagyon különös kazamatarendszeren át eljutunk a kasszáig, hogy rendezni tudjuk a hűtési költséget. Kész! Már várnak a Gábrielben. Egy segítőkész hölgy vár, de nagyon bizarr, hogy a folyósón futó hosszú vitrin tele van urnákkal és temetési katalógusokat lehet nézegetni koporsókról, koszorúkról. Kérdések sora után Ibi néni inkább kimegy, nem bírja. Annál a kérdésnél, hogy szeretnénk-e a hamvasztáson részt venni, na ott én is majdnem felállok. Visszakérdezek, hogyan? Van ilyen kérdés? Van olyan hozzátartozó, aki szeretne? Atya ég! Elmagyarázza a folyamatot, megrendítő. Dehogy szeretnénk! Kimerülünk.

10.11. Új köztemető 10:30

Elmegyünk Zsolti egyik kedvenc kis éttermébe ebédelni. Nagyon nehéz, mély témákat érintünk, miközben a zeller ízű húslevest kanalazzuk. Sosem töltöttünk ennyi időt még együtt. Kendőzetlenül beszélünk mindenről. Nagyon felszabadító. Meghívom kávézni hozzánk, 4 éve nem járt nálunk. Örül a meghívásnak. Kicsit olyan, mintha Zsolti is otthon lenne. Ő szervírozza a kávét, a Kolumbiait válasszuk.

Utána: vonat késik, ami Kőbányára ment volna. Hívjuk az ügyvédnőt, majd hazaviszem. Családi körtelefon, hagyatéki okfejtések. Elfáradtam. Holnap újra megyek dolgozni.

Talán az első éjszaka, amikor megszakítás nélkül alszom 4 órát, de még mindig ugyanolyan fáradt vagyok. Anyuval megyünk jógázni, várom. Elképesztő élmény. Megtapasztalom a határaimat, és megerősítést nyer, hogy még mindig nagyon ki tudom tolni. Húzok Tarot kártyát, hogy mutassa az utat. Remete… összességében az az üzenete a másik két kártyával együtt, hogy csak magamra hallgassam, arra induljak, azt csináljam, amit legbelül érzek. Senki ne befolyásoljon.

Délre jön Barbi, nagyon várom. Nagyon mélyen vagyunk mindketten. Örülök, hogy itt van. Annak ellenére, hogy mindketten nyomorúságos állapotban vagyunk, mégis tudunk töltekezni. Ez a nők szuperképessége. Amolyan túlélési ösztön lehet. Sétálunk, fagyizunk. Majd kiülünk a tyúkok társaságában.

Holnap intézzük a temetést, feszült vagyok. 21:30-kor találok egy non-stop hívható segélyszámot a Gábriel temetkezési szolgáltatónál. Felhívom. Egy kedves férfi hang szól bele. Elmondom, hogy nem kell jönni, nem azért hívom, hanem hogy adjon, legyen szíves, felvilágosítást arról, hogy az alábbi paraméterek alapján hogyan kell megszervezni egy temetést. Egyáltalán nem elutasító, nem kérdez vissza. Nagyon érthetően, higgadtan mindent elmagyaráz. Megnyugtat, tudok is aludni.

Kifacsartan ébredek. Végre aludtam, de napról napra fáradtabb vagyok. Ma jön a zöldjárat. Egy halom gallyat kell kötözni, közben ki kell ásni a vízórát, amit betemetett a sár… gépiesen csinálom. Mennék ma piacra, zsibvásár van, imádtuk. Nincs erőm egyedül oda menni, nem is tudom, lesz-e valaha. Előszedem az iratos dossziét. Újra elkezdem rendszerezni. 2008-tól „teszem rendbe az életed”. Szinte veled élem, pedig akkor még egymás gondolatában sem fordultunk meg. De annyit meséltél erről az időszakról, hogy most beszippant. A sok feladott csekkszelvény, felszólítások, büntetések. De ne izgulj, Cupi, ezt is rendbe teszem. Előkerül kis Buburól egy kölyökkori fotó, egy rajz Kicsőtől Katinak.

Végül ülök a papírkupac mellett. El fogom égetni. Kiviszem a tűzrakóba, hatalmas füst terjeng az udvaron. Nagyon nehezen akar égni. Behozom a kályhába. Ugyan iszonyat meleg van, de vágyom a tisztító tűz meggyújtására. Betömöm a kályhába, szinte berobban, mindenhol szivárog a füst. Olyan, mintha az elmúlt évek dühét égetném, félek. Nagyon sokáig ég a tűz… vége.

Indulnom kell anyuékhoz, ma ünnepeljük tesóm szülinapját és a névnapunkat. Alig tudom összeszedni magam. Az útra szinte alig emlékszem, iszonyú fáradt vagyok, aludni szeretnék. De nagyon jó az a családi fészek, az a szeretet, amibe csöppenek. Hiányoztak!

Este a szüleim között fekszem, ölemben a gép, és nézzük a P.S. I Love You filmet. Majd mindhárman elalszunk.

Azt álmodtam, hogy a Dákót meghúztam, és hagyok elérhetőséget. Megint későn feküdtem, de azért valamicskét aludtam. Kitakarítok, és jön értem a volt edzőm, aki a napokban felajánlotta, hogy elhozhatnék vele Dunaharasztiból egy tűzhelyet. Első gondolatom: azért csak megmutattam a Testakadémiás évek alatt, milyen kemény vagyok. 😊 Csak szeretne kizökkenteni. Első utunk a Wizz Air félmaraton rajtszámok átvételéről szól. Ezt is jelnek veszem, hogy üzen: kezdjek versenyezni. Meg is beszéljük, hogy hamarosan fogok velük menni 10K-ra. Most szerintem a felét is nehezen tudom lefutni. Útközben meglepően jót beszélgetünk.

Majd mindezek után elvisz ebédelni a Belgába. Meggysör, lazac... mindjárt elalszom. Jó volt kizökkenni.

Hazaérek, látom, egy csomag oda van téve a kerítésre. Összeszorul a szívem. Megérkezett a nyakvágó maratonos pólója, amit még a kórházba szerettem volna bevinni neki. Az az üzenet áll benne, hogy mielőbbi felépülést kíván a sportegyesület. Még szívet is rajzoltak a végére.

Feszülök a számlák miatt. Mindent ő intézett. Kb. azt sem tudom, melyik szolgáltatónál vagyunk. Nagy nehezen meghekkelem a mail fiókját, majd kinyitom a gépét, és el van mentve. Nézem, MVM számla, utólagos elszámolásról. 789 Ft. Ó, bagatell, akkor nyomok egy próbát, hogy Zsolti neve, én számlaszámom. Beírom a mezőbe a PIN kódot, és rányomok az utalásra. 2 perc múlva... ez milyen PIN kódot kért? Nézem a mail címet: full kamu. ÓÓÓ, anyám! Ez igen jól fog menni. Kártya letiltva. Ennyire béna nem lehetek. Befejeztem. Ma dühös vagyok, hogy itt hagytál az intézendőkkel, de bele fogok jönni.