Görögországban Andi mesélte, hogy a párja, Sanyi újra horgászik – sőt, már tagja is egy velencei horgászegyesületnek, ahová rendszeresen járnak le. Mondtam neki, hogy Zsoltinak rengeteg felszerelése maradt hátra. Botok, orsók, minden – én meg csak pakolgatom őket ide-oda, mert egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy eladjam. Úgy érzem, ezeket inkább olyan valakinek kellene adni, aki megbecsüli. Már attól is elbőgöm magam, ha csak beszélek róla.

Egymás után futnak át az agyamon az emlékek. Hogy mennyire imádott horgászni. Még gipszes lábbal is kiment, mankóval. Én vittem ki, és mikor szólt, érte mentem. Akkor fogott egy hatalmas márnát. Mindig nevettem azon, ahogy mesélte: mankóval szákolta ki, féllábon, majd hóna alatt vitte el a vödörig. Otthon ketten pucoltuk meg – azt az élményt sosem felejtem el.

Andi mondta, hogy Sanyi biztos nagy becsben tartaná a cuccokat, így megbeszéltük, hogy vasárnap eljönnek átnézni, mire lenne szükségük. Mikor megérkeztek, kiültünk a kertbe, készültem egy kis házival – tepertő, kolbász –, a tyúkok ott sertepertéltek mellettünk. Teljesen elvarázsolta őket a hangulat. Sanyi amúgy tanyán nőtt fel. A botok átnézése közben igazi kiselőadást tartott arról, melyik mire való, milyen szerelék van rajta. Úgy beszélt az egyesületről, hogy már-már kedvet kaptam.

Csak úgy félvállról megjegyeztem, hogy régóta szerettem volna letenni a horgászvizsgát – de nem csókosan, rendesen, hivatalosan. Sanyi be is indult, már hívta is az illetékest. Kérdezte, komolyan gondolom-e. Rávágtam, hogy persze. Csak azt kérem, szerelje fel a botot, én majd mondom, mire szeretnék menni. Talán még horgot kötni is tudnék, de nem szívesen kísérleteznék. Mondta, hogy ez meglesz.

Aztán visszajött a hírrel: el van intézve. Jövő hét csütörtök, 18:15, megyünk Andival vizsgázni. Négy nap? Azonnal megbántam. Ó, semmiség – mondta –, és már csinált is egy próbatesztet. Teljes kudarc. A hetem egyébként is csurig van, 3D fotózással indul, minden napom iszonyú túlterhelt. De nincs visszaút, minden lopott negyedórában elkezdtem tanulni. Tipikus én – megint jól "megcsináltam magamnak".

Kb. a bérmavizsgám is így ment, csak azt az unokaöcsém találta ki, mert szerette volna, hogy én legyek a bérmaanyja. Ha ezt leteszem, akkor már tényleg jöhet az a burkoló tanfolyam is, amit kinéztem. F@szom.

Vizsganap.

Teljes stressz. Az anyagot elég jól megtanultam, bár volt pár kérdés, amiben még mindig bizonytalan voltam – például hogy melyik halnak mikor van a tilalmi ideje. És persze volt olyan kérdés, ahol a képen már a halat sem ismertem fel. :D

Megérkezem. Akkor jövök rá, hogy a nagytétényi horgászboltba kell mennem – oda, ahol Zsoltival többször is jártunk. Andi és Sanyi már ott várnak, a kiskutyájukkal. Természetesen cigiznek. Mindkettőjük külön egy jelenség, de amikor Sanyit meglátom, már nevetek: piros batikolt szerelésben van. Meg is kérdezem, hogy ez most egy kezeslábas-e. Kacagunk. Meg is dicsérem – ilyet még sosem láttam, de elképesztő.

Körülöttünk tíz ember, mind terepmintás ruhában. Én a sárga, kígyóbőr mintás táskámmal próbálok láthatatlan maradni.

Belépünk a boltba – brutális etetőszag. Ott, a sorok között fogunk vizsgázni. A vizsgabiztos (a bolt tulajdonosa) elmondja a menetrendet, és hogy be fogja zárni az ajtót. Na, itt érzem, hogy mindjárt elájulok. Látom magam előtt, ahogy a terepmintás emberek fölém hajolnak, és egy etetőanyagos zacskót húznak le a fejemről. Rám néz, kérdezi: kapcsoljon-e klímát. Bólintok.

Andival közben majd megszakadunk a röhögéstől, mert meglátunk egy rakétaszerű etetőkosarat, ami egy vibrátorra hajaz, mellette pedig masszázsolaj. Zseniális. Egymásra nézünk és halkan feltesszük a kérdést: Mit keresünk mi itt? :D

Visszaszámlálás. Kezdünk.

Ismerős kérdések. Egy ponton inkább leguggolok, izzadt tenyérrel töltöm ki a tesztet. Három kérdésnél segítséget kérek, de viszonylag gyorsan végzek – hat hibával. Nem is rossz. A legkomolyabb terepszerkósnak még segítettem is.

Óriási teher esik le a vállamról. Aláírom a jelenléti ívet, megkérdezem, hogy kapunk-e oklevelet. Azt mondják: hogyne. (Amúgy nem szoktak, de nekünk nyomtattak.)

Szóval: hivatalosan is horgász lettem.

Hazaérve, jó horgász módjára, bontok egy sört. A szememben pedig ott ül egy kisírhatatlan könnyhártya.

Zsolti mennyire büszke lenne rám..