Ma reggel nehezen ébredtem. A tornát kihagytam, helyette a két adag beszáradt ruhakupac kivasalásával és elpakolásával kezdtem a napot. Néha egyszerűen képtelen vagyok figyelni a felhalmozott teendőkre – de ez mindig is jellemző volt rám. Nem csinálok belőle nagy ügyet, délutánra úgyis megbeszéltük a lányokkal, hogy lemegyünk az edzőterembe. Ma viszont tudom, hogy megint késni fogok, de most úgy döntöttem, autóval megyek – erre van szükségem. Ahogy Zsolti mondaná, „legalább egy kicsit otthon lehetsz még.” Kevés időt töltöttem itthon mostanában, és bár mindig másra vágyom, végül mégis hiányzik az állandóság.

Beérve az irodába elképesztő szag fogadott a folyosón. Hummel Péterünk kedvességből érleltsajtokkal lepett meg minket.
Alig vártam, hogy igyak egy erős presszót, mert ma hosszú napom lesz, sok elmaradásom van. Azt hittem, a következő bejárásom 14:00-kor lesz, de aztán kiderült, hogy valójában 10:00-kor van, így beindult a pörgés.

Nap végén Barbi és Solange elkezdték pakolni a cuccaikat, hogy akkor induljunk az edzőterembe? Solange végül meggondolta magát: végre egyedül lehet otthon, mert Andris elutazott, és egy csajos bekuckózós estére vágyott. Megértjük! Barbira néztem kérdően: „Akkor gyúrunk?” Ő viszont inkább kimenne a szabadba futni. Néztem rá, és azt mondtam: „Tudod mit? Én is veled tartok. A franc menjen az alagsorba.” Nem tudtam, hogy fogom bírni, de menjünk!

Nevetgélve bemelegítettünk, aztán elindultunk. Egy kör a Ligetben 2 km. Kettőt csak le tudok futni nulláról, gondoltam. Izgultam, nehogy begörcsöljön a vádlim, és kíváncsi voltam, milyen Barbi tempója. Megbeszéltük, hogy mindenki fusson a saját tempójában, Barbi felvette a fülhallgatóját – amit nem is bántam. Nekem a futás sosem volt közösségi mozgásforma. Nem értem, hogy mások hogyan tudnak beszélgetni futás közben.

Ahogy sejtettem, egy kicsit gyorsabb tempóban kezdtem, így eltávolodtunk egymástól. Teljesen ámulatba estem az első körömnél, szinte észre sem vettem, hogy eltelt. Atya ég! Én itt dolgozom nap mint nap, és annyira lenyűgöző lett a Városliget, hogy nem térek magamhoz. Az egykori Pecsa mellett elhaladva felidéződött bennem az első Palotai buli és a Kispál koncert is. Na meg a vasárnapi bolhapiacok, amiket annyira szerettem. Olyan flow-ban voltam, hogy woow!

A végén Barbival a 70-es busz megállójában nyújtottunk, a várakozó utasok között. Ott esett jól, na. És igazán büszke voltam magamra.