Azt hittem, sikerült elég erősen elrugaszkodnom az örvény mélyéről. De újra visszarántott. Mindig reménykedem, hogy jobb lesz. Sok idő eltelt, mégis most kezdem igazán megérteni, miért mondják, hogy a gyász mindenkinek más, de az egy év szinte biztos mérföldkő.

Kezd tavaszodni, a levegőben is érzem. Nézem az éledező kertet, és valami mély szomorúság nehezedik rám. Zsolti ilyenkor már izgatottan böngészte a vetőmagkülönlegességeket. Nálam is gyűlnek a kis csomagok, de ahogy rájuk nézek, elönt a szomorúság. Nem akarok egyedül várni a csodára. Megint elfáradtam.

Sokan mondják, milyen erős vagyok. De senki sem tudja, mi zajlik bennem. Talán sosem tudták, talán én sem mutattam. Vagy lehet, hogy magam sem értem teljesen. Néha megijeszt, amit teszek vagy gondolok.

Várom a pénteki hangtálazást, kapaszkodom a márciusi thesszaloniki utazás reményébe. De leginkább azt várom, hogy teljen az idő. Hogy a fájdalom lassan csillapodjon.