Pénteken home office-ban dolgoztam, mivel terveztük, hogy kora délután elindulunk Kocsérra. A munkám viszont annyira sok volt, hogy nem voltam biztos benne, hogy 14:00-kor el tudok szabadulni. Közben eszembe jutott, hogy el kellene mennem a temetkezési vállalathoz kifizetni a fennmaradó összeget, függetlenül attól, hogy készen van-e a halotti anyakönyvi kivonat vagy sem. De olyan szerencsés „boszorkány” vagyok, hogy éppen aznap érkezett meg. Azonban amikor megnéztem, a papíron az állt, hogy „elvált”... és ezzel a szívem szakadt meg. Mindig is vágytam rá, hogy összeházasodjunk, de ezt ő fiatal korában már ellőtte, és nekünk ez nem adatott meg. Pedig sokszor terveztük, de a betegsége nem adott rá lehetőséget.

Az eljegyzési gyűrűmet sem hordom szégyen szemre, mert két éve nem tágíttattuk ki. Amikor az állapota súlyosabbra fordult, mindig abban a gyűrűben mentem be hozzá látogatni. Sosem azt mondtam, hogy az élettársa vagyok, hanem hogy a menyasszonya. Sőt, még mosolyogva gratuláltak is, mintha épp akkor kérte volna meg a kezem. Valahogy ilyen érzés is volt. Az a pillanat örökre megmaradt bennem, amikor könnyes szemmel, mély érzelmekkel elmondta, hogy bár sosem gondolta volna, hogy valakivel ezt meglépi.

Ilyen lelkiállapotban kellett összeszednem magam, hogy elinduljak egy, nevezzük zenei fesztiválnak. Mit csomagoljak? A póló, ami egész nap rajtam volt, tűnt a legjobb kezdőszettnek. Zöld színű, ami pont jó lesz a természetbe. Bedobtam még néhány dolgot a hátizsákba, mert úgy éreztem, úgyis mindegy. Nem is igazán tudtam, hova megyek, és mit keresek ott. Gábor felvett, persze a zsákutcában, amit előtte mondtam neki, hogyan kerülheti el. Beülök a kocsiba, ő meg közli, hogy erős benzinszag van, de reméli, nem lesz gond. Csípőből rávágtam, hogy ha meghalunk, nekem az is rendben van, indulhatunk. Az az érzés fogott el, amit korábban is átéltem, amikor DVN-re mentünk. Akkor is, egy egész nyári fesztiválozás után, hívott, hogy van egy hely a faházban, nem megyek? Akkor ismertem meg Zsoltit. Ez az alkalom is kicsit hasonló volt, bár most én hívtam meg magam, valami furcsa indíttatásból.

A megérkezésünk előtt egy 20 perces útkeresést éltünk át, míg végül megláttuk a helyes irányt: Krisztusnál balra (feszület). Egy akácos szélén parkoltunk le, ahol finom zene szólt a háttérben. A bevezető úton gyönyörű őzlábgombák díszítették az erdőt, ami rögtön lenyűgözött. Amikor beértünk a tisztásra, jurtákat pillantottunk meg, egy raklapokból épített bárt, és a Void hangfalakat. Csodálatos látvány fogadott. Toporogtunk egy darabig, senkit nem ismertünk. De hamar meghívtak egy asztalhoz, ahol olyan természetesen kezdtünk beszélgetni, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Alig tíz perc múlva már tálcán kínáltak mindent... de tényleg mindent. Rápillantottam Gáborra, ő pedig nyugtázta, hogy rendben van. Mielőtt azonban belevágtunk volna az estbe, Mátéval, barátnőjével Évivel és a lakótársunkkal, Mikivel elmentünk bepakolni a szállásra. Egy bogáncsokkal borított mezőn keresztül vágtunk át, és hangos röhogésben törtünk ki, mert ezek a bogáncsok olyan szúrósa voltak, hogy már-már „gyilkos” hatásuk volt. A szállás pazar volt: még jacuzzi is várt minket, mi elfoglaltuk a kétágyast, Miki pedig élvezhette a franciaágyat.

Visszaérve, Évivel lecsúszott az első Unicum, ami után órákig sírtunk az ő hányattatott életén és az én nyomorúságos helyzetemen. Valami láthatatlan erő folytán azonnal szövetségesek lettünk. Még a mellbimbó peacing-jeit is megmutatta. :D Az este gyorsan bepörgött. Gábor jól érezte magát, ő 2-ig maradt, de én még nem akartam hazamenni. Mikit megkértem, hogy maradjunk napkeltéig, mert ma még jó idő van, holnap esni fog. (Ezért utólag elég hálás is volt, mert azt mondta napját nem tudja mikor bulizott ilyen önfeledten.)

Beszélgettünk az atomfizikától kezdve a birkózáson át a feleség három aranyszabályáig mindenről a társaság legkülönfélébb vendégeivel. Azt hiszem egy iszonyat Moschino napszemüveg rendelést is leadtam.  A kiegyensúlyozott házasság titkát is megvitattuk, ami annyit tesz, hogy gyerek ide vagy oda, a párnak minden alkalmat meg kell ragadnia a szenvedély megélésére, egész pontosan így hangzott: kefélni kell, amikor csak lehet. Az éjszakát végül őrült táncolásokkal és széles spektrumú beszélgetésekkel töltöttük. Nyolckor, világosban sétáltunk vissza a szállásra, tudván, hogy ma is egy új nap kezdődik.