Megrázó álomból riadtam fel. Zsolti jelent meg benne, még a betegsége előtti önmaga, de olyan sápadt volt. A beszélgetés során kiderült, hogy ő már halott, és azon tanakodtunk a családdal, mi legyen a testével, hova vigyük... Nagyon megérintett ez az álom. Talán azért, mert sokat foglalkoztat, vajon merre lehet a teste, egyedül van. Tudom, már csak a teste, de még mindig aggódom érte.

Ma itthonról dolgozom, mert jönnek cserélni a vízórát – remélem, jól ástam ki a helyét. Ati barátja is meglátogat, ő a beragadt kiskaput javította meg. Majd vele is megvitatjuk, hogy mennyire genyó az élet/halál.

Közben Ron, az Australorp kakasunk, folyamatosan kukorékol tőlünk alig két méterre. De a nap híre Börnyi, ahogy Zsolti nevezte a kopasznyakú tyúkunkat: kotlani készül. Ezt várta legjobban az én kis farmerem. Szívszorító, hogy ezt már nem élhette meg.