Ez a hét az autózás jegyében telik, mert anyuékhoz máshogy nem olyan egyszerű eljutni. Viszont ma egy kis változás lesz: mivel az autómban nem működik a CD-lejátszó, és hiányoznak a kedvenc zenéim, újítok egy kicsit. Valahogy mindig is ragaszkodtam a kézzel fogható hanghordozókhoz, és a feliratozott CD-khez különösen. Nem véletlenül kértem születésnapomra címkézőgépet – Zsolti ezen jót nevetett, de én imádom!

Ma viszont a „Dákóval” indulok útnak. Három autó áll az udvaron, és mindig váltogatom őket. Talán most kezdem igazán megérteni a burzsoá népet, akik minden tevékenységhez más autót használnak. Most azért választom a SUV-ot, mert viszem Zsolti ruháinak egy részét egy kolléganőmnek, aki egyedül neveli három gyerekét. A csomagtartót pedig megtöltöm elektronikai hulladékkal, amit hétvégén le tudok adni anyuéknál.

A mai tornát is a pakolás váltja fel, de nem bánom, fáradt vagyok. Jógázni sem lesz erőm ma, és anyuékkal is megbeszéltük, hogy lazítunk egy kicsit.

Viszek finomságokat, kiülünk a kertbe, figyeljük a kotlóst, és ismét lesz masszázs.

Az úton néha elszomorodom: hiányzik az otthon, és a napközbeni pörgésben alig van időm igazán gondolni rá. Szívszorító érzés ez. Rápillantok a kijelzőre, és gondolatok cikáznak a fejemben.

Az este gyorsan elszalad, de meghitt és nyugodt.

Popper Péter valahogy így fogalmazott: amikor az élet kiüt teljesen más perspektívából látod a dolgokat, ez a K.O. ajándéka. Hát köszi!
Zsolti imádta az UFC-t. Sosem gondoltam volna, hogy velem is megszeretteti. Lehet ezzel akart trenírozni a K.O-ra....