Ma kevesebbet sírtam. Valamiféle lassú megnyugvásra leltem, de lehet, hogy elterelte a gondolataimat az ügyintézés és az, hogy társaságba mentem.

Voltam ma bent a Néprajziban, ahol nagyon jókat beszélgettünk, sírtunk a kollégákkal. Ezzel a lendülettel bemegyek a Novofermbe is, ott dolgozott. Úgy döntök, hogy nem érdekel, hogy nincs benne klíma, de Dákót még egyszer kihuzatom a Massányi úton. El ne felejtsem Ildinek bevinni a Lindt desszertet, amit Zsolti neki szánt, csak sajnos már nem tudta átadni. Velük is önfeledt beszélgetésbe merülünk a tárgyalóban egy kávé mellett. Nevetgélünk, okfejtünk, ők egy kicsit panaszkodnak. Ami megrendít, hogy az összes külföldi partner, akivel Zsolti dolgozott, mély együttérzésüket fejezték ki. Ők is szerették.

Elindulok a két dobozzal haza, amiben Zsolti személyes tárgyait gyűjtötték össze. Itthon kipakolva megkönnyezem. Olyan, mintha egy ajándékcsomagot állított volna össze nekem: vitaminok, gyógyteák, a legkülönfélébb kapszulás kávék (most fogyott el mind), serpenyő... és a kanálgépét is megörököltem.

Ellelketlenedik a kert, a ház. Kis Bubu is rettentően hiányhzik. Napját sem tudom, mikor locsoltam. Mindenhol a levetett cuccaim, szokatlan helyeken hagyok szanaszét mindent. Utálom, amikor ezt csinálom, de most nem érdekel. Szegény Zsoltival ezen mennyit feszültünk, mert én megtehettem, de ő miért lenne trehány? Elszégyellem magam. Nincs erőm elpakolni magam után. A kertben nevelt fekete paradicsomon fonnyadnak meg a termések. Nem érdekel, milyen lehet az íze, együtt vártuk. Nem is fogom megkóstolni, hagyom az enyészetnek. A Tiszánál szedett fehér üröm kint az asztalon szárad, ő gyűjtötte. Nincs motivációm, és újra este lett. Rettegek, hogy megint nem fogok tudni aludni, mert nincs kedvem. Még fürdeni sem. Ülök a szép kis fekete ruhámban az ágy szélén erőtlenül. Ma már a csendet felváltotta a rádió. Benyomom. A távirányítót nem találom, felcsendül a „Bevallom, dilis a lány, dilis a láááány, mégis őt akaroooom,” mosolyt csal az arcomra. Az én Cupim küldi nekem. Mindig azt mondta: "Imádlak, te bolondos Mariskám." Ma egész nap érzem azt a furcsa kórházi illatot.